A meggyőzhetetlen anyuka

Az oltást követő nemkívánatos események értékelése

A kötelező oltások védelmében a közelmúltban megjelent egy cikk a Figyelőben az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) és a Házi Gyermekorvosok Országos Szövetsége aláírásával. A cikk egyik szerzője, dr. Mészner Zsófia klinikai védőoltási tanácsadó, így az egyik legmagasabb szintű döntéshozó az oltások javallatainak kétes eseteiben. A cikkhez kapcsolódik egy meglehetősen indulatos hozzászólás is, melynek háttere sok olvasó számára homályos lehet. Szükséges tehát, hogy utánajárjunk az oltást követő nemkívánatos események értékelésének.

Megkönnyíti az elindulást, hogy a közelmúltban megkeresett egy anyuka, aki gyermekének beoltását követően pontosan lejegyezte a nem várt tüneteket, orvosokkal dokumentáltatta a kórállapot folyamatát és leírta a gyógyulás útját is. A szülő mindezek alapján meggyőződött arról, hogy a gyermekének az a bizonyos oltás megismétlése súlyos egészségkárosodást okozhatna. Azonban a szaktanácsadóban az érveit nem fogadták el. Oltásmentességet nem kapott.
Az oltást követő nemkívánatos események (OKNE) vizsgálata potenciálisan milliónyi magyar gyermeket érint, hiszen alapvetően meghatározhatja a gyermek jövőbeli egészségét, vagy betegségét. Érdemes venni a fáradságot elmélyedni a szabályozás és a tudomány napi állásában.

A szabályozás

Amennyiben egy orvosban, vagy szülőben felmerül, hogy a gyermekének egy oltás esetlegesen ártalmas lehet, akkor a klinikai tanácsadótól kaphat felmentést, vagy egyéni oltási tervet. Az elbírálás egy szakmai irányelv alapján történik. Az irányelv évente frissül a tapasztalatok, új kutatási eredmények alapján. Egyik legfontosabb része az oltási mellékhatások megítélése. Amennyiben ugyanis az egyik oltás után mellékhatás alakul ki, akkor az újabb oltás veszélyeztethetné a gyermeket. Nehéz kideríteni a külső jelekből, hogy mi is történik a szervezetben, milyen folyamatok lehetnek a mélyben, melyek esetleg későbbi idült betegségek kiindulásai lehetnek. Az enyhébb, helyi oltási reakciók gyakoriak és gyakorlatilag nem jelentenek kockázatot a későbbi oltásokkal kapcsolatban. Ilyen például az oltás helyén kialakuló bőrpír, vagy a fájdalom. Az irányelv – a védőoltási módszertani levél – szerint a súlyos oltási reakciók ritkák és eredményesen kezelhetők, mindamellett a későbbi oltásnál ellenjavallatot jelent, ezért nem szabad ugyanazzal az oltóanyaggal oltani. Súlyos oltási szövődmény az anafilaxiás reakció. Ennek részjelenségei lehetnek: testszerte kialakuló csalánkiütés, száj és torokduzzanat, nehézlégzés, gégevizenyő, kórosan alacsony vérnyomás (hipotenzió), ájulás (kollapszus), keringés-összeomlás (sokk). További súlyos szövődmények: agyvelőgyulladás (encephalitisz), vagy súlyos agyi működészavar (encefalopátia), láz nélküli görcsállapot (konvulzió).
A szakmai irányelv, az orvos ítélete és a szülő tapasztalata azonban nem feltétlenül esik egybe. Egyre több szülő tapasztalja ugyanis, hogy gyermeke nem egyszerűen egy oltás után, hanem az oltástól lett tartósan beteggé. Önmagában ezt a meglátást azonban még nem fogadják el a kérdésben illetékes orvosok, hiszen előfordulhat, hogy egy képzetlen anyuka olykor téved egy tünet felismerésében, vagy egy ok-okozati összefüggés megállapításában. A nem kellő indok alapján elmaradó oltással veszélyeztethetnék mind a gyermek, mind a közösség egészségét. Az orvoslás alapja a bizalom. A szülő bízik az orvosában, hogy azt fogja javasolni a gyermek számára, ami a legjobb tudása és lelkiismerete szerint valóban a javára válik. A szülő kiszolgáltatott helyzetben van, mert nem fér hozzá és nem is értené meg a legújabb tudományos eredmények bonyolult nyelvezetét. Nemtudását bizalommal pótolja. (A bizalom irracionális fogalom. Érdekes helyzet ez abban az orvoslásban, amely egyedül az ésszel felfoghatót ismeri el és az ésszel nem felfoghatót igyekszik kizárni az orvoslásból. Vagy talán a kötelező védőoltások rendszere már afelé mutat, hogy a bizalom is kiiktatódik? Ha kötelező, akkor nincs szükség bizalomra. A kérdés továbbgondolható.) Régen is így volt, azonban mára annyit változott a helyzet, hogy a felelősséget az orvos kényelmesen áthelyezheti egy harmadik félre. Nevezzük most így: módszertani levél. A szülő áttételesen a módszertani levélben kénytelen tehát bízni, amelyet nem tud kérdőre vonni és csak nagyon áttételesen tud rá visszahatni. Azaz a szülői tapasztalat körülményesen tud megjelenni a módszertani levélben. A szülő azonban többnyire nem tud a módszertani levélről és azt sem tudja, hogy az orvost a módszertani levél az esküjében korlátozni igyekszik. Egy nem elhanyagolható jelentőségű kérdés, hogy mi történik akkor, ha az orvosnak más a tapasztalata és a legjobb meggyőződése, mint a módszertani levél. A módszertani levél sem állandó, kijelentései rendszeresen frissülnek, (értsd: megdőlnek), tehát nem tekinthető abszolút viszonyítási pontnak. A legjobb szándék mellett is egyedi-, vagy közösségi esetekben tévedhet. A klinikai védőoltási tanácsadó intézményét – vélhetően – azért hozták létre, hogy mégis egy ember ítéljen e segédlet által szakmai és lelkiismereti alapon, vagyis az orvosi eskü szerint. A jelen jogszabályi keretek között a szülő és az orvos elfogadja, hogy az oltási ellenjavallatok kimondása a tényekre alapozott kockázatbecsléssel történjen. Ez a rendszer túl szigorú, mert nem lehet általa biztosan elkerülni minden oltási károsodást.
A védőoltási módszertani levél részletezi, hogy melyek az oltási ellenjavallatok. Az elmúlt években fokozatosan szűkültek az oltási kontraindikációk. Ma már a döntéshozók úgy gondolják, hogy a kontraindikációk egy részénél az oltások elvégzése jelenti a kisebb kockázatot: „Ledálti egészségi állapot esetén ugyanis egy fertőzés, fertőző betegség kialakulása lényegesen nagyobb veszélyt jelent az esetleges oltási reakciónál" ( Epinfo 2005. december 27. 7. oldal) Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ledált egészségi állapotban leginkább az oltással nem megelőzhető betegségek iránt növekszik a fogékonyság. Az oltással megelőzhető járványos betegségek viszont évtizedek óta nem fordulnak elő. Tehát az a „néhány " ledált egészségű nem oltott gyermek sem betegszik meg az adott, oltással megelőzhető betegségtől, ezt hívják nyájvédelemnek. Kérdés ezek után az, hogy az epidemiológiai központ munkatársai mennyi ledált egészségi állapotú gyermeket regisztráltak, valamint, hogy az ő számuk hogyan változott az évek során. Vajon azért törölték a kontraindikációk közül a ledált egészségi állapotot, mert túl sok volt belőle? Ha igen, akkor mitől? Talán ezáltal nem lehetett tartani a nyájimmunitást? Ezekről csak sejtéseink vannak. De érdemes egy kissé megállnunk a ledált egészségi állapotnál. Mit is jelent ez? Nem könnyű rá a válasz, mert a szakirodalom nem sokat foglalkozik ezzel a fogalommal. Leginkább ledált keringésről, ledált veséről, májról, csonthártyáról, szövetekről lehet olvasni, azonban az általában vett ledált egészségi állapot nem szorosan meghatározott orvosi fogalom. Az orvosi tapasztalat azonban ismer egy fogalmat, mely valószínűleg a fenti idézett sorok fogalmazója előtt is lebeghetett. Ez pedig a betegségekre való fokozott hajlam, vagy fogékonyság. Ez az az állapot, melyben a gyermek egyik betegségből esik a másikba, soha sem tud tartósan egészséges maradni és ha nem kezdik el még a banális tüneteket is erélyesen kezelni, például antibiotikummal, akkor szinte törvényszerűen (komolyabb) szövődmények alakulnak ki. Ez az állapot az óvodáskor nagyon gyakori állapota. Az orvosok ezt azzal szokták magyarázni, hogy ekkor találkozik először a gyermek az új kórokozókkal és e „tanulási" folyamat során erősödik meg a gyermek immunrendszere. Ennek az állításnak a hamisságát csak az tudja belátni, aki látott már sok oltatlan gyermeket tartósan közösségbe járni. Náluk egészen „másképpen tanul az immunrendszer". Ezek a betegségek nem tartanak kezelés nélkül sem egy-két napnál tovább és e gyerekek jóval ritkábban betegszenek meg oltott kortársaiknál. A betegségre való hajlam egy a mai akadémikus orvoslás számára nem vizsgált és nem tárgyalt fogalom. Talán, mert kívül esik az egészségügyi kutatások finanszírozásának érdekéből. A ledált egészségi állapotot tehát jó közelítéssel nevezhetjük egy betegséghajlamnak, vagy betegséggyökérnek is, melyből bizonyos körülmények hatására, mint egy növény a gyökérből a betegség a felszínre törhet. A ledált egészségi állapot egy figyelmeztető jel egy idült betegség veszélyére, azonban a módszertani levelet összeállítók egy jelenleg valószínűtlen potenciális betegséget veszélyesebbnek ítélnek. A kérdés ezek után az, hogy befolyásolják-e negatív módon a ledált állapotot az oltások.
Az oltóanyagok alkalmazási előírásai és a módszertani levél kockázatértékeléseiben jelentős eltéréseket találunk. Az alkalmazási előiratban olvasható figyelmeztetések némelyike nem jelenik meg a módszertani levélben és a tapasztalat szerint a klinikai szaktanácsadók nem is számolnak ezekkel az esetleges veszélyekkel. Vegyük példának a legalább 3 órán át tartó, kitartó, vigasztalhatatlan sírást a vakcinációt követő 48 órán belül. Ezt a fajta sírást persze nehéz tudományosan vizsgálni, mert ha vannak is a sírásnak jól meghatározott típusai, ezek nem egykönnyen standardizálhatóak, vagyis az orvos kénytelen egy szubjektív élményre hagyatkozni és ezért nem a maga jelentőségében vizsgálni e tünetet; bármennyire is határozottan érzi és jelenti a szülő, hogy ez bizony ijesztő és komolyan veendő folyamatokat jelez a gyermek idegrendszerében. Mit mond a szakirodalom: Az olyan tünetek, mint a magas hangú, szokatlan sikítás, a tartós és vigasztalhatatlan sírás, az elődomborodó kutacs része lehet az encefalopátiának, azonban annak önmagában nem bizonyító jelei. Az encefalopátia általában az EEG-n lassú hullámú aktivitással jellemezhető. Az encefalopátia az agy bármely jelentős szerzett rendellenességét, sérülését, vagy működészavarát jelenti. Gyakori megnyilvánulási formái a gócos, vagy diffúz idegrendszeri tünetek, a megnövekedett koponyaűri nyomás, vagy a tudatállapot legalább 6 órán át fennálló megváltozása görcsrohammal, vagy anélkül. Ezek az idegrendszeri tünetek lehetnek átmenetiek, melyeket teljes felépülés követ, vagy jelezhetnek különböző fokú tartós károsodást is.ii

Az Infanrix IPV ellenjavallt olyan gyermeknek, akiknél ismeretlen etiológiájú encefalopátia tünetei jelentkeztek pertussis tartalmú vakcina korábbi beadását követő 7 napon belül. Ilyen esetekben a pertussis oltását fel kell függeszteni, és a vakcinációt diptheria-tetanus és polio vakcinákkal kell folytatni.iii

Az oltóanyag gyártói előirata szerint ellenjavallatnak számít a készítmény hatóanyagával vagy bármely segédanyagával, vagy neomicinnel, polimixin B-vel vagy formaldehiddel szembeni túlérzékenység.( Ezeket az anyagokat a vakcina a hivatalos előirat szerint tartalmazza.)

Az anya tehát nem tud egyebet tenni, minthogy megfigyel és jelent. A vizsgáló orvosnak pedig az a feladata, hogy a jelentett esemény jelentőségét felismerje és a megfelelő intézkedést meghozza, ami kétség esetén célirányos vizsgálat, kétségtelen esetben azonnali döntés. Egy dolognak viszont nem szabadna történnie, annak, hogy egy súlyos oltási károsodásra, nevezetesen encefalopátiára gyanús szülői beszámolót elbagatelizáljon, mondván, hogy „visítani is tudnak a gyerekek".
A módszertani levél a korábbi oltásokat követő súlyos nemkívánatos események előfordulása esetén nem ír elő időkorlátot. Tehát ha egy nappal az oltás után fordul elő encefalopátia, vagy egy héttel ( melyet az egyik oltás esetén például az oltási előirat ad meg), netán egy hónappal, mindenképpen –legalábbis megfontolás tárgyát kell, hogy képezze az eset. Érdemes tisztázni a többi figyelmeztető tünetet is, hiszen csak azt vesszük észre, amiről fogalommal rendelkezünk. Vegyük most a sokkot és az ájulást, másnéven hipotóniás-hiporeszponzív kollapszust. A következő tünetekkel jellemezhető: részben, vagy teljesen petyhüdt izomzat, elsápadás, vagy ellilulás, a környezeti ingerekre való válasz elmaradása, elhúzódó alvás ébresztési nehézséggel, keringési, vagy légzés-bénulás. Az DTP vakcina alkalmazás figyelmeztetései közt szerepel a beadása után 48 órán belül kialakuló és mással nem magyarázható 40 C o -t elérő láz. A fentieknek azért van nagy jelentősége, mert mint a későbbiekben láthatjuk a klinikai szaktanácsadó nem ismert el több olyan, oltást követő nemkívánatos eseményt (OKNE) kontraindikációként, amelyek a beoltást követő 24 órán túl alakultak ki, annak ellenére sem, hogy riasztóak és az egész szervezetet érintőek voltak.

A 2008-ban kiadott védőoltási módszertani levélben az oltásokkal kapcsolatos kontraindikációk 6. pontjában ezt olvassuk: A vakcina bármely összetevőjével szembeni túlérzékenység, hiperszenzitív, anafilaxiás reakciók. A 2010-es ajánlás ugyanezen 6. pontja pedig így szól: A vakcina bármely összetevőjével szembeni súlyos túlérzékenységi, anafilaxiás reakciók. A két mondat között két különbség található. Az egyik a „súlyos" bekerülése , a másik a „hiperszenzitív" kivétele a 2010-es és az azóta megjelent iránymutatókba/ból. Mi következik ebből? Gyakorlatilag az, hogy 2010. óta ha az oltás után 24 órán belül életet közvetlenül veszélyeztető állapot nem alakul ki, akkor a következő ugyanolyan összetételű oltás – a többi, változatlan feltétel fennállása esetén – beadható. Az anafilaxiás reakciók legtöbbször perceken belül alakulnak ki, tehát a 24 óra nagyon is megengedő ebben a tekintetben. Ahhoz, hogy tárgyszerűen megállapíthassuk, hogy indokolt-e ez a szigorítás, néhány tudományos ismerettel fel kell töltődnünk: Mi a hiperszenzitív reakció? Mitől lehet egy túlérzékenységet enyhének, illetve súlyosnak nyilvánítani?

A tudomány

A túlérzékenységi (hiperszenzitív) reakciók kóros immunválaszt jelentenek. Négy alapesetét tartjuk nyilván.
Az első az úgynevezett azonnali forma, mely során az antigén a B sejtekből IgE (az immunglobulin-fehérje E típusa) felszabadulást és kötődést vált ki. Ez az antigén-IgE antitest komplex aktiválja a hízósejteket, melyekből hisztamin szabadul fel. A túlzott hisztamin-felszabadulás hozza létre a tipikus tüneteket. Ezt nevezzük a tulajdonképpeni allergiának, mely érintheti a bőrt (atópiás dermatitisz), az orrnyálkahártyát, kötőhártyát (szénanátha), az alsó légutakat (asztma), az egész szervrendszert (anafilaxia). Antigén a pollentől, a méh mérgén át a gyógyszerekig nagyon sok minden lehet.
A második típus a sejtkárosító ( citotoxikus) forma, mely során IgG kötődik egy antigént a felszínén hordozó sejthez. A kialakuló immunreakció során az antigént a felszínén tartó sejt elpusztul. Ilyen módon okoz életveszélyes állapotot például az Rh összeférhetetlenség is.
A harmadik típus, az immunkomplex betegség során az IgG a hozzákötődő antigénnel együtt oldatban marad, de sok immunsejtet aktivál. Az antigén leginkább idült baktériális-, vírusos-, vagy parazitás fertőzésből származik. Ehhez a típushoz tartoznak többek között az ízületi gyulladások (artritisz, reumatoid artritisz ), érgyulladások (vasculitis, poliarteritisz nodosa), egyes asztmás betegségek és néhány rákbetegség is. A jellemző tünetek: láz, végtagfájdalom, fehérjevizelés , bőrgyulladás, tehát azok a tünetek, melyek nagyon sok oltásnál ( és gyógyszernél) anélkül vannak leírva az alkalmazási előíratban, hogy ismertetnék e mellékhatások kialakulásának módját és későbbi jelentőségét. Érdekesség és további kutatásra talán érdemes, hogy a forgalomba hozatalt követően jelentett mellékhatások összetételében milyen eltérések találhatók az élővírust tartalmazó oltóanyagok és a baktérium toxoid/antigén tartalmú oltások között. A Kawasaki szindróma és az ízületi gyulladás, ehhez a reakcióhoz tartozhatnak és csak az MMR (élővírus) oltóanyagoknál jelentették őket. A „postmarketig" vizsgálat mint tudjuk nem tudományos alapú vizsgálat, ezért hiteltelennek tekintik. Szabály szerint viszont fel kell tüntetni.
A negyedik típusú reakció a késői típusú túlérzékenységi reakció. Itt az immunválaszt a keringő, vagy sejthez kötött antigének által aktivált T sejtek hozzák létre. Az antigének lehetnek baktériumok, kémiai anyagok (mint például formaaldehid) és saját vagy transzplantált szövetek. Az immunválasz két szakaszból áll. Az első a szenzitivizáció, mely az antigénnel való találkozást követően 1-2 héttel kezdődik. Ezt követi az aktiváció, majd újabb antigén-találkozás esetén 48-72 óra alatt elindul az effektor fázis, mely granulómaképződéshez (letokolódáshoz), elhaláshoz, vagy szöveti működésképtelenséghez (fibrozis) vezet. A késői típusú reakcióhoz tartozó betegségek többek között a tuberkulózis, bizonyos kontakt dermatitiszek ( bőrgyulladások), az 1. típusú cukorbetegség, a gyulladásos bélbetegségek, bizonyos ízületi gyulladások. iv Több vizsgálat kimutatta, hogy oltóvírusok, gyulladásos szövetben tartósan megmaradhatnak ily módon kapcsolatot valószínűsítenek egy vakcina és egy idült betegség kialakulása között.
Az egyes típusú reakción túl a szakma által elismerten kialakulhat oltás után hármas és négyes típusú reakció is. Például az immunogén, vasogén reakciónak nevezett állapotban testszerte kialakuló kiütés, bevérzések láthatók. A szabályzat szerint ezeket jelenteni kell, de nem oltási kontraindikáiók. v
Egy tanulmányban kimutatták, hogy közepes, vagy súlyos oltási reakciót mutató gyermekek kórházi körülmények közötti újraoltása az azonos összetételű oltóanyaggal biztonságos.(!) A súlyosnak véleményezett korábbi események közt volt anafilaxia, hipotoniás-hiporeszponzív állapot, test szerte kialakult bőrkiütés és légzésleállás is. Az újraoltás után alig volt szükség orvosi beavatkozásra, minden gyermek hazament. Ez az évtizedes tudományos közlemény bizonyára hatással volt a módszertani levél szigorodására. A cikk azonban nem tér ki egy kérdésre, arra, hogy miként alakult a gyermekek hosszabb távú egészsége.

Az enyhe és súlyos oltás utáni nemkívánatos esemény elkülönítése a fentiek ismeretében egészen más megvilágítást kap. Az eddig súlyosnak tekintett reakciókról kiderül, hogy a megismételt oltásnál nem jelent akkora rizikót. Az enyhének tekintett események pedig olyan az akadémikus orvoslás szerint kezelhetőnek, de gyógyíthatatlannak tartott betegségek garmadáját eredményezhetik, melyeket a szakma nem tart érdemesnek további vizsgálódásra.

Alapvető tudományos alapállást teszünk magunkévá, ha kételkedésünket fogalmazzuk meg a jelenlegi gyakorlat helyességét illetően, nevezetesen: ha egy vakcina 24 óra alatt nem okoz életveszélyes állapotot, akkor biztosan kevesebbet árt, mint amekkora veszéllyel jár az adott fertőző betegség elvi lehetőségének való kitétel. Mint láttuk az oltások nem csak egyes típusú, hanem hármas és négyes típusú túlérzékenységi reakciót is okozhatnak. Ezek a reakciók 24 óránál hosszabb idő alatt alakulnak ki és autoimmun, allergiás, gyulladásos és asztmás betegségek kiindulásai lehetnek. Az autoimmun betegségek közé tartoznak a gyulladásos bélbetegségek, az egyes típusú cukorbetegség, a sclerosis multiplex és számos mozgásszervi betegség. Az immunrendszer funkciójára ható anyagok a hiperszenzitív reakciót kiváltókon kívül lehetnek gátlók is, melyek fertőzésekre, tumorokra hajlamosítanak. Amennyiben károsan befolyásolják az immunrendszert, akkor milyen gyakorisággal és milyen súlyos elváltozásokat okoznak? Az adatok, ha vannak, nem nyilvánosak. Mindeddig hivatalosan nem ismerték el, hogy akár egyetlen oltóanyag is ok-okozati összefüggésben lenne valamely idült betegséggel.

Az oltást követő nemkívánatos események értékelésében jelentős szerepe van a vakcina forgalomba hozatalát megelőző biztonságossági vizsgálatoknak, hiszen ezek az adatok nagymértékben segíthetik a mellékhatás-kivizsgálás egyedi eseteit. Az oltóanyagokat szigorú szabályok szerint vizsgálják és minősítik a forgalomba hozataluk előtt. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet egyesületünknek írt válasza szerint az engedélyezés Európai Uniós hatáskörben történik centralizált uniós vagy kölcsönös elismerési eljárás alapján. Az új, bevizsgálandó vakcinát a biztonságosság szempontjából egy hasonló, már forgalomban lévő vakcina mellékhatás-profiljával való összehasonlítással minősítik. Ha legalább olyan kedvező a vizsgálati eredmény, mint a régié akkor hitelesítik az újat.( Tehát nem placebóhoz vizsgálják.) Úgy a vizsgálati dokumentumokhoz, mint a gyártási folyamat részleteihez a nemzeti hatóság sem férhet hozzá. (?!) Az adatok nyilván üzleti titkot képeznek. Az 52/2005. Egészségügyi miniszteri rendelet 5.§ (2) bekezdés a-mvi. pontjai azonban kimondják, hogy a forgalomba hozatali engedélyhez a gyártónak előzetesen be kell nyújtania a vakcina gyógyszer-előállítási., minőségbiztosítási-, hatásossági-, és biztonságossági metódusok, valamint vizsgálati eredmények aktáit. Egyesületünk 2011-ben a közérdekű adatokról szóló törvényvii alapján tájékoztatást kért az Országos Epidemiológiai Központtól a vakcina gyártók által benyújtott gyógyszer-előállítási-, minőségbiztosítási-, hatásossági-, biztonságossági adatokról, melyet a hivatal – számunkra érthetetlenül -- ugyanerre a törvényre hivatkozva ismételten visszautasítottviii, mondván a kért adatok nem közérdekű adatok.ix
Tisztelt Olvasó! Ajánljuk a törvényt elolvasásra és bízunk benne, hogy akadnak majd olyan, a demokráciát értő és féltő honfitársaink, akik felemelik majd a szavukat annak érdekében, hogy ma Magyarországon ne lehessen befecskendezni kötelező módon minden gyermekbe olyan oltóanyagot, melynek hiteles összetétele és hatása az állampolgárok számára megismerhetetlen.
A forgalomba kerülést követően bejelentett oltást követő nemkívánatos események összesítő kivonata sem áll az érdeklődők rendelkezésre. A forgalomba helyezést követően jelentett nemkívánatos események, és azok vizsgálatának nyilvánosságra hozása egy demokráciában alapvető fontosságú lenne. Ennek így kellene lennie a választható oltások esetében is, de kiváltképpen a kötelezőknél. Nehogy azt higgyék a polgárok, hogy diktatúrában élnek. Ha az állami szervekben nincs meg ez a hajlandóság, akkor azt a tiszta viszonyok elérése érdekében közösségi akarattal igenis el lehet érni! Az oltást követő nemkívánatos események bejelentése minden azt észlelő orvos és állampolgár joga és kötelessége. A bejelentés ennek ellenére messze a felismert esetek alatt marad. A bejelentett és kivizsgált esetek nagyobb részénél oltástechnikai problémákat állapítanak meg. De mi a helyzet az olyan mellékhatásokkal, amelyek nem az oltóanyag, vagy a beadás minőségi hibájából adódnak?

Hogyan is működik a bejelentés?

Az oltóorvos, illetve a problémát észlelő orvos jelenti e-mailben, formanyomtatványon, vagy különösen súlyos esetben telefonon a kistérségi népegészségügyi intézet (ÁNTSZ), vagy az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) felé. Oltási mellékhatás kivizsgálására okot adó esetek között van például az oltás helyén kialakult tályog, az oltást követő haláleset, vagy súlyos, esetleg tömegesen előforduló nemkívánatos esemény, de elbírálás alá tartozik minden olyan esemény, mely az észlelőben ( legyen az orvos, vagy laikus) felveti az ok-okozati összefüggés lehetőségét. Az ÁNTSZ a vizsgálat eredményét közli az Országos Epidemiológiai Központtal (OEK). A jelentést megkapja a WHO és az európai gyógyszerügynökség is (EMA Eudravigilance). A bejelentő orvosnak elküldik a vizsgálati eredményt, de a vizsgálat menete már nem nyilvános. És nem nyilvános az sem, hogy milyen eredmények kerülnek a társintézetekbe. A vizsgálatok a tapasztalat szerint szinte kizárólag arra terjednek ki, hogy megfelelő körülmények között tárolták, illetve adták-e be az oltóanyagot. Ha felmerül egy oltóanyag esetleges szennyeződése, valamely toxinnal, vagy mikróbával, akkor arra a tömeges és az oltás utáni rövid időn belül megnyilvánult esetekből következtethetnek: A bizonyítékot a tétel laboratóriumi vizsgálata szolgáltatja.
Amennyiben nem merül fel gyanú az oltóanyag, vagy az oltás beadásának hibájára, az oltás utáni nemkívánatos esemény valódi mellékhatásának elismerése egyedül csak a megfelelő számban beérkezett adatok statisztikai feldolgozásától várható, mert az egyéni érzékenységet, az egyedi ok-okozati összefüggést jó hatásfokkal nem lehet a ma rendelkezésre álló tudományos eszközökkel bizonyítani. A statisztikai vizsgálódások többnyire az egy vakcina egy betegség vizsgálatára szerveződnek. A relatíve kevés vizsgáltba bevont személy és az egyenként viszonylag ritkán előforduló betegségek miatt ezen vizsgálatok többsége nem tud kimutatni ok-okozati összefüggést. A megfelelő számú bejelentés nyilvánossága nélkül a szakmai szervezetek csak az eddigi kevés adatra és az ok-okozati vizsgálatokra hivatkozva hirdetik győzedelmesen, hogy Magyarországon (szemben a többi azonos vakcinát alkalmazó országokkal) gyakorlatilag nincs oltás-mellékhatás. Vannak viszont olyan statisztikai módszerek, amelyekkel az idült betegségek előfordulása, a kórházban töltött napok száma, a felírt gyógyszerek mennyisége stb. alapján lehetne következtetni arra, hogy az oltott, vagy az oltatlan gyermekek egészségi állapota jobb-e és mennyiben. Ezek a statisztikai vizsgálatok elvégezhetőek lennének nagyon sok olyan oltással is – a legmagasabb mai megbízhatósági kritériumok szerint (kettős vak, placebó kontrollált, véletlenszerű kiválasztásos, több centrumú stb.) – amelyekkel kapcsolatos betegségek jelenleg nem fordulnak elő, illetve, amelyekkel szemben a nyájimmunitás védelmet jelentene az esetleges megfertőződéstől. Így az az etikai ellenérv is elhárulhatna, hogy egy biztosan védő oltás helyett pusztán tudományos érdekbőlx veszélyeztetnek egy placebót kapó pácienst.

Az édesanya története

Ez a cikk nem született volna meg, ha csak az irányelvek szorulnának felülvizsgálatra, hiszen még ezen, az oltások érdekében elfogult szakmai irányelveket sem tartják be a védőoltási szaktanácsadók. A bevezetőben idézett Figyelő cikkhez tartozó indulatos szülői reagálás bizonyára súlyos tapasztalatokból származott. Vajon mi lehet az ilyen indulatok hátterében?
Az Egyesületünket megkereső édesanya részletesen leírta és fényképekkel, orvosi leletekkel is dokumentálta azt, hogy mi történt oltás után a gyermekével és milyen nehézségek árán sikerült meggyógyulnia. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a gyermekének többet árt, mint használ az adott oltás. Az együttműködésre törekvő édesanya kérelme azonban elakadt a legfőbb döntéshozó rendelőjében.
A legnagyobb lány, Lívia esete szemlélteti, hogy az első oltás után milyen előjelek utalhatnak arra, hogy az oltás megismétlése veszélyes, vagyis az oltások beadását milyen esetben ajánlott felülvizsgálni. A gyógyulások folyamatának megfigyelése egy 150 éve homeopaták által leírt törvényszerűséget erősít meg: a gyógyulás során kiütések és váladékok jelennek meg. Ezáltal egy belső, mélyebben gyökerező betegséghajlam gyógyul meg. Az anya felismerte, hogy a DiPerTe+Hib+IPV oltás után az egész szervezetet érintő reakció zajlott. Az először vizsgáló infektológus főorvos konzultációt kért az OGYEI főigazgatójától. Az oltás helyén ugyanolyan kiütések jelentek meg, mint test szerte. A főigazgató a helyi reakciót banálisnak ítéli, de nem ismeri el a nyilvánvaló szisztémás reakciót, így mentességet sem ad.

A történet röviden: Mind a három kislánya érzékenyen reagált az oltásokra. A legnagyobb autisztikus tüneteket mutatott, a középső viselkedésében visszafejlődött. Szerencsére az izopátiás kivezetés (Tinus Smits) módszerével sikerült meggyógyulniuk, A legkisebb kislány 4 hónaposan kapta meg az első Infanrix oltást. Az oltást követő nap este az egész testén piros foltok jelentek meg, melyek a 4. napig tartottak, majd kivezető szer mellett elmúltak. A második oltás 2 hónap múlva történt. Ezután csuklások, sípoló légzés, hasmenés, hányás jelentkezett, majd az oltást követő 2. napon test szerte kiütések jelentek meg. Itt már a szokásos kivezető szer nem segített. Egy héttel a második oltás után kezdődött a folyamatos visítás és ez másfél hétig tartott. Állandóan karban kellett tartani, de sokszor az sem volt elegendő, járkálni kellett vele. Azt csak egy anya tudja megmondani, hogy milyen nehéz elviselni, ha egy 6 hónapos gyermek egy órán át csillapíthatatlanul sír. De ez a fül- és szívszaggató visítás több mint egy héten át zajlott. A kiütések közel 4 hónapon hullámokban jöttek és folyamatosan gyógyultak, majd egyik felső légúti betegségből került a másikba, szinte folyamatosan náthás volt és ennek közepesen súlyos szövődményeitől szenvedett. Energetikai gyógymódok segítségével sikerült a 2. oltást követően majd két évvel visszanyernie eredeti egészségét.

 

Találkozás a rendelőben


Az édesanya tapasztalatát az imént összefoglaltuk. Az oltásmentességi kérelem -- a fentebb idézett -- alkalmazási előiratból vett figyelmeztetésekre, ellenjavallatokra és ezek hátterére támaszkodott. Lássuk, hogy mi volt a főigazgató asszony reakciója:
Az OGYEI főigazgatója: Nem lehet megvizsgálni, hogy allergiás-e az összetevőkre. Ez azért nem oltási mellékhatás, mert milliónyi oltott tapasztalata igazolja, hogy ez nem allergiás reakció, tehát nem fordulhat elő, mint mellékhatás.
Múló, jóindulatú, átmeneti kellemetlenséggel járó oltási reakciónak tartom a közölteket, melyek alapján mindenképpen javasolt az oltási sor folytatása. Teljes biztonsággal állítható, hogy nincs ok-okozati összefüggés egyetlen védőoltás , így az említett DaPT-IPV-Hib - és az ekcéma bármilyen fajtája között, ellenkezőleg, vannak arra utaló adatok, hogy a csecsemőkori védőoltások éppen arra vezethetnek, hogy az egyébként alkatilag ekcémára hajlamos családok gyermekeiben is az ekcéma később és enyhébb formában, vagy egyáltalán ne jelenjen meg.
A gyermek hátán lévő foltok nem az oltástól voltak. Az oltás helyén fotózott eltérések teljességgel ártalmatlan és múló jellegűek, nem mérhetők ahhoz, hogy súlyos, megnyomorító betegségek ellen szerezhető velük tartós védettség. Ezek nem adnak maradandó károsodást. A kiütések, a csuklások banális problémák, bármikor jelentkezhetnek a gyermekeknél. Nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy az oltástól voltak.
Egy allergiára hajlamos családban bárki bármire lehet allergiás, nem lehet mindent kivizsgálni.
A tájékoztatóban minden le van írva, ami bármelyik emberen bármikor előfordulhat. Nincs olyan
gyógyszer, melynél ne lenne leírva ugyanez: kiütés, hasmenés. Visítani is tudnak a gyerekek.
Különböző fejlődési fázisaik vannak a gyerekeknek. Nem tud az oltásoktól legyengülni az
immunrendszer. Az nem bizonyíték, amit az anya a saját szemével lát.